Amikor először megláttam, nem hittem a szememnek. Az utóbbi idők egyik legszánalmasabb tévés reklámspotját alkotta meg az az ügynökség, amelyiknek a kormány Fair Play reklámját sikerült megvalósítani.
A közhelyes képi világon túl maga a törvényes adózói magatartásra bíztató filozófia hibádzik. A reklám filozófiája az ideologizált, tipizált világ bemutatása az éppen aktuális terméken keresztül. Együtt van a nagy család (akiről amúgy teljesen lerí, hogy semmi közül egymáshoz), s a verőfényes napsütésben együtt isszák a csodálatos, zamatos, finom, igazi 100%-os gyümölcslé koncentrátumból készült gyümölcslevet. Na de nem akarok elkanyarodni a reklámok filozófiájától. A reklámmal szemben a fogyasztóban automatikus ellenérzés fogalmazódik meg, főleg a manapság egyre inkább divatos, a gyakoriságra gyúró rövidebb reklámblokkok tekintetében.
Az, hogy a törvényes utat érzi szükségesnek reklámozni a kormány, elég szánalmas kommunikáció. Nagyon meggyőző érv, ha egy Collina ábrázatú sportbírónak álcázott nyugdíjas próbál meg arra rávenni, ugyan már, ne vegyek számlát senkitől, és fizessem már be az adóm, hiszen a négyes metróba kell a pénz. Ez kb. a nyugdíjasokat meghatja, mer ők még látták a tévében Antal Imi bácsit, a Hogyan nyalnak a pestiek? című, tanító jellegű eposzból.
Miközben a reklámon gondolkoztam, eszembe jutott, hogy szép-szép, nevelni kell a társadalmat, de nem így. Normális törvényhozással, a kiskapuk bezárásával kellene ezt megtenni, hogy még eszébe se jusson más irányba kacsingatni az adózónak. Nem pedig sok-sok millióért reklámozni a kereskedelmi és állami tévékben.
A törvények betartására nem reklám veszi rá az embert, hanem a kényszer. Ha pedig ma Magyarországon valaki vállalkozásra adja a fejét, akkor biztos, hogy a legtöbb területen meg fogja szegni a törvényt és a szabályozást. Ha pedig betartja azt, akkor a versenyképessége elsorvad, tehát felesleges vállalkoznia.
