Valami kurva nagy reform kell ennek az egészségügynek. Hat órát várni egy ujj sínbetételére, nooormális?

Fociztam. Szétment az ujjam. Hogy mennyire, nem tudtam, nem vagyok orvos, hogy megállapítsam. Úgyhogy péntek kora reggel irány a lakóhely szerint illetékes szigetszentmiklósi SZTK, szopni egy nagyot.

Anyám orvos volt, apám is az egészségügyben dolgozott sokáig, nekem viszont sok dolgom nem volt még doktorokkal. Úgyhogy naívan úgy gondoltam, a 21. században nem tarthat tovább röpke egy-két óránál egy sérült ujj lerendezése, azaz hogy kiderüljön, tört-e az a kurva csont vagy sem. Két óra, aha, persze.

Namármost nyolctól van sebészeti rendelés. Meg amúgy mindenféle más is. A várható tömegre való tekintettel odamegyek negyed és fél nyolc között, nincsenek is, csak mondjuk hárman előttem. De vajon tud erről valaki rajtam és a korán érkezőkön kívül? Persze, hogy nem. Sorszám semmi, a rendszer úgy működik, hogy kijön az asszisztens és összegyűjti a kint toporgók papírjait. Úgy válogatás nélkül, bele a kezébe. Hogy ki volt ott korábban? Nem számít, véletlenszerűen túr egy beutalót/tébékártyát, így adott esetben mehet elsőnek, aki negyed kilencre jön. Kurvajó.

De emiatt még csak nem is sírhat nagyon a szám, mert fél kilenckor behívnak, de lehettem volna ugyanígy szerencsétlenebb is, akkor meg várok 11-ig. A végtelenül alulfinanszírozott egészségügyi rendszerben mit is várhatnék mást, az ügyeletes sebész még csak rám se néz, mi a panasz, ühüm, foci, kicsit duzzadt, menjen a röntgenbe. Ránézni a sérült testrészre? Ugyan már, minek. Haladjon minden a szokott rend szerint, ne pazaroljuk diagnosztizálásra a drága energiát.

FŐNIX-Pro Integrált Egészségügyi Rendszer-féle vizitdíj számla van, betegirányító rendszer viszont lófasz. Beutaló nyomtat, menjen a röntgenbe, álljon a kis ablaknál sorba. Már megint. Negyed tízre kész is a mindössze két percet igénybe vevő felvétel, eredmény viszont nincs. Majd 11-re. Az se megy rögtön a sebészetre, újra sorba állni az ablaknál, lelet felvesz, azzal menni vissza szépen a kiindulópontra. Fűbazdmeg.

Sebészeten ácsorgás a folyosón, éppen nincs „begyűjtés”. Az a jelenség, amikor kijön az asszisztens és összeszedi az újonnan érkezettek papírjait. Fél 1-kor nyílik az ajtó, majd csoda történik és rögtön behívnak. Persze, mert látszik a papíron, hogy az első vizsgálat időpontja reggel fél kilenc volt. Az orvos ugyanaz, a beteggel való érintkezés minimális: röntgen csonttörést nem mutat, de ő így se vizsgál, csak kiadja az ukázt az asszisztensnek: síneljen be, de menten. Meg se merem kérdezni, hogy ez tényleg szükséges-e, a doktor úr biztos valami Gyurcsók József, aki messziről is tudja, hogy nekem ez kell. Köszviszlát, egy hét múlva jöjjön vissza és levesszük. Anyád.

Ocsmány dolog hat órát elkúrni az ember idejéből, hogy aztán kapjon egy olyan „kezelést” (mert így szokás), ami nem is feltétlen indokolt. És akkor nekiállunk csodálkozni az egészségügy nulla hatékonyságán? Ugyan már, kérem. És a legrosszabb, hogy a magyar ember ehhez van hozzászoktatva, senki nem bazdmegel, ülnek, mint a zombik és várják, hogy egyszer hazamehessenek. Úgy mennek oda, hogy tudják, az egészségügy egy egész napjukat el fogja cseszni. Hagyják, hogy ezt megcsinálják velük. Senki ne merje kiszámolni, hogy a GDP-nkből mennyit csíp le a betegek ilyen fokú lekezelése, nem akarom tudni.

Ide reform kell. Méghozzá kurva gyorsan. Ténykérdés. De erre mit olvasok délután? Hogy mit akar a sok kretén? Általános, határozatlan idejű sztrájkot, zéró vonatközlekedéssel, satöbbivel. Hogy addig tiltakozzanak, amíg van esély arra, hogy elérik céljaikat, például az egészségügyi rendszer átalakításáról szóló törvénytervezet visszavonását. Sztrájk, míg meg nem hátrál a kormány. Amivel végre elkezdődne valami, akármi. Hát menjetek a picsába, bazdmeg. Mindenki. Pontosan a sínbe tett középső ujjammal üzenem ezt.

(Megjegyzés: igen, vannak rendelőintézetek, ahol működik a sorszámos betegirányító rendszer. Néhány helyen. A többség viszont szopóágon van.)